Dízelbotrány
A Volkswagen a jövőben is a világ legjobb autógyártói közé akar tartozni
E cél biztosítására ötpontos tervet mutatott be Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke Wolfsburgban.
2015.10.30 18:14MTIA konszern magyarországi importőre, a Porsche Hungaria által pénteken kiadott közlemény szerint Matthias Müller a terv végrehajtásával megvalósíthatónak látja, hogy "a Volkswagen minden eddiginél erősebben jön majd ki a jelenlegi helyzetből", egyben bejelentette, hogy a következő évben bemutatja a 2025-ig terjedő stratégia pilléreit.
A csoport átalakításában a legfontosabb prioritásnak az igazgatótanács elnöke a dízel tematika által érintett ügyfeleknek nyújtott segítséget nevezte. Tájékoztatása szerint a Volkswagen intenzíven dolgozik a hatékony műszaki megoldásokon, ezek megvalósítása a Szövetségi Gépjárműhivatallal egyeztetve 2016 januárjában kezdődik.
A következő prioritás Matthias Müller szerint az események tisztázásának folytatása és lezárása, annak minden következményével együtt. Ennek során a Volkswagen gondos elemzést végez, amelyhez támogatásképpen a Deloitte könyvvizsgáló céget szerződtették. Müller leszögezte, hogy a folyamatok felelőseinek szigorú következményekkel kell számolniuk.
A harmadik lépésként új struktúrákat vezetnek be a Volkswagen Csoportnál. A csoport irányítását a jövőben decentralizálják, a márkák és a régiók nagyobb önállóságot kapnak - jelezte az igazgatótanács elnöke. Hozzátette: alaposan áttekintik a jelenleg több mint 300 modellből álló portfóliót.
Matthias Müller negyedik prioritásként a vállalati kultúra és a vezetői magatartás átalakítását szorgalmazza.
Ötödik feladatként az elnök a 2018-ig terjedő stratégia 2025-ig tartó továbbfejlesztését jelentette be. Elmondása szerint a 2018-as stratégia esetében is sokkal többről van szó, mint az eladott darabszám növeléséről, sokkal inkább minőségi növekedés a cél. Közölte, hogy a következő hónapokban a 2025-ig terjedő stratégia pillérein fognak dolgozni, amelyet a csoport a jövő év közepén mutat be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


