Négy kilométer
Elkészült a Keszthelyen átvezető kerékpárút
Közel négy kilométernyi új szakasz építésével, illetve kijelölésével mintegy 280 millió forint támogatás felhasználásával készült el Keszthelyen az a kerékpárút, amely a városon átvezetve összeköti Hévízt a balatoni bringakörúttal.
2015.06.29 10:55MTIRuzsics Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) a hétfői átadáson elmondta: az önkormányzati városüzemeltető cég, a VÜZ Kft. vissza nem térítendő támogatást nyert a beruházáshoz a nyugat-dunántúli operatív program turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztést szolgáló pályázatán. A most elkészült több mint 3,7 kilométernyi kerékpárúttal együtt már meghaladja a 16 kilométert a Keszthelyen épített vagy kijelölt bicikliutak hossza.
A Hévíz felől a Balaton-partig vezető új kerékpárút több mint 2,7 kilométernyi szakasza új építésű, további közel egy kilométer pedig meglévő utakon kijelölt nyomvonal. A nagyobb részt gyalogosok közlekedésére is kijelölt útnak két ága van, az egyik megkerüli, a másik pedig áthalad a Festetics-kastély parkján, továbbá 7 helyszínen pihenőt is kialakítottak a közlekedőknek.
Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP), zalai fejlesztési miniszteri biztos az átadáson elmondta: Keszthelyt sok turista keresi fel, ezért fontos, hogy megfelelően tudjanak közlekedni a kerékpárosok is. Hévíz és a balatoni bringakörút összeköttetésének megteremtésével pedig a főbb turistaútvonalak és a keszthelyi látnivalók is megközelíthetővé váltak a biciklisek számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


