Tervek
1500 kilométer kerékpárút épül meg 2020-ig
A tervek szerint mintegy 1500 kilométer kerékpárút épül meg a települések kül- és belterületén a 2014-től 2020-ig tartó időszakban.
2015.06.26 17:00MTITasó László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Nyírbogát határában épülő kerékpárútnál tartott sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: május közepén elérhetővé váltak a Közlekedési Operatív Program forrásai, ennek segítségével szeretnének olyan hivatásforgalmú kerékpárút-szakaszokat megépíteni, amelyekre már megvan az építési engedély.
Mivel ezek nagyrészt kevesebb mint 200 millió forintból megépíthető szakaszok lesznek, a kivitelezéskor a magyarországi kis- és középvállalkozások is "helyzetbe kerülhetnek", de lehetőség van arra is, hogy a munkálatok gyorsítása érdekében meghívásos eljárásokat írjanak ki - tette hozzá.
Az idei év végéig a program keretében akár 100 kilométer új kerékpárút épülhet meg - közölte Tasó László.
Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta: Magyarország minden régiójában épülnek kerékpárutak, építésükre eddig több mint harminc önkormányzat nyújtott be pályázatot, de akár még ennél is több kérelmet fogadhat majd be az NFM. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például Ököritófülpös, Porcsalma, Kisvárda és Nyírbogát térségében épül bicikliút, de Bócsa, Szeged, Salgótarján, valamint több Balaton-környéki település is szeretne építeni.
A cél elsősorban az, hogy ne csak pontszerű és szakaszos beruházások történjenek, hanem a kerékpárutak hálózatba legyenek fejlesztve Magyarországon - fogalmazott az államtitkár.
Tasó László hangsúlyozta, az európai felmérések szerint Hollandia és Dánia után Magyarország a harmadik olyan ország, ahol a megkérdezett száz emberből huszonketten a kerékpárt jelölték meg a fő közlekedési eszközüknek, ezért is fontos a biztonságos kerékpározás lehetőségeinek megteremtése. A turizmus kapcsán az államtitkár kiemelte, komoly a kerékpáros ágazat piaci részesedése Európában, a felmérések szerint 44 milliárd eurós az a piaci szegmens, amelyet a kerékpáros turizmus magáénak tudhat.
Az államtitkár elmondta, 2007 és 2013 között összesen 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, ebből 580 kilométer volt a 2010 utáni építés.
Simon Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője azt mondta, Nyírbogátnál 4,5 kilométer hosszban épül kerékpárút 324 millió forint értékben a 471-es főút mellett. A megyében a Nyíradony-Nyírbogát, a Nyírbátor-Nyírmeggyes, valamint a Nagykálló-Biri útszakaszok mellett épül új kerékpárút, a cél pedig az lesz, hogy néhány éven belül a 471-es főút mentén Debrecen és Szatmárnémeti között kerékpáros összeköttetés valósuljon meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06