Tesztüzemmel indul a rendszer
Július második felétől indulhat a fizető parkolás Óbudán
Az első hónapban tesztüzemmel indul a rendszer, ennek során a parkoló őrök ellenőrzik a parkolási övezeten belüli gépjárművek várakozási engedélyét, azonban nem bírságolnak, csak figyelmeztetnek.
2015.06.26 14:20MTIJúlius második felétől indulhat el a fizető parkolás Óbudán - tájékoztatta a kerületi önkormányzat pénteken az MTI-t.
A közlemény szerint az első hónapban tesztüzemmel indul a rendszer, ennek során a parkoló őrök ellenőrzik a parkolási övezeten belüli gépjárművek várakozási engedélyét, azonban nem bírságolnak, csak figyelmeztetnek.
A parkoló automaták alapjainak telepítését, valamint a burkolati jelek korrekcióját már megkezdték, az automatákat ütemezetten helyezik ki júliusban.
Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda polgármestere korábban a túlterheltséggel indokolta a fizetős parkolás bevezetését, ugyanakkor jelezte, hogy egyedülálló kedvezményrendszert alakítottak ki, s a fizető zónákon kívül élő kerületi lakosok is kapnak engedményeket. A jogosultak az ügyfélszolgálati irodák egyikében kérhetik a kedvezményt, az ügyintézéshez időpontot is lehet foglalni.
A belső övezet - amelyben óránként 265 forintot kell fizetni - a Kolosy teret és környékét foglalja magába, a másik pedig a Bogdáni útig tart, itt 175 forint lesz a tarifa.
A két övezetben 12 ezer parkolóhely van és 170 automatát helyeznek majd ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06