20 kilométer hosszú vonal jön létre
Összekötnek két börzsönyi kisvasútvonalat
A májusban megkezdett, 600 millió forintos uniós támogatást elnyert fejlesztés keretében összekötik a Szob és Márianosztra, illetve Nagyirtáspuszta és Nagybörzsöny közötti két szakaszt, így egy összesen 20 kilométeres erdei vasútvonal jön létre..
2015.05.14 17:22MTIVárhatóan jövő tavaszra készül el a Nagybörzsönyi erdei vasút meghosszabbítása, a fejlesztéssel húsz kilométer hosszú vonal jön létre - mondta a területet kezelő Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni műsorában.
Lengyel László elmondta: a májusban megkezdett, 600 millió forintos uniós támogatást elnyert fejlesztés keretében összekötik a Szob és Márianosztra, illetve Nagyirtáspuszta és Nagybörzsöny közötti két szakaszt, így egy összesen 20 kilométeres erdei vasútvonal jön létre.
Közlése szerint a Márianosztra és Nagyirtáspuszta közötti hét kilométeres szakasz kiépítése két ütemben történik: a beruházás első, várhatóan szeptemberben záruló részében a vasúti pályát kell kiépíteni, illetve megújítani. Ezután következik a kiszolgáló épületek, megállók megépítése, az engedélyezési eljárások lefolytatása, továbbá újabb napelemes kocsik és mozdonyok beszerzése, ami 2016 tavaszára-nyarára zárulhat le.
Hozzáfűzte: a napelemes kocsik kiemelten alkalmasak ökoturisztikai célokra, hiszen amellett, hogy környezetbarát megoldást kínálnak, az üzemeltető csupán néhány utas esetén is költséghatékonyan tud kocsikat indítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


