Repedés a Batthyány téri állomás felett
Jövőhét végéig tarthat a vágányzár a szentendrei HÉV vonalán
Olyan tartóoszlopokon keletkezett repedés, amelyeket júniusban akartak kicserélni, ennek az időpontját most előre hozzák. A repedés a Batthyány téri állomás felett található.
2015.04.17 13:11MTIA Budapesti Közlekedési Központ (BKK) divízióvezetője szerint a jövő hét végéig tarthat a vágányzár a szentendrei, 5-ös HÉV vonalán a Batthyány tér és a Margit híd között, az alagútban csütörtökön észlelt repedés miatt.
Nyúl Zoltán pénteken az M1 aktuális csatorna Ma délelőtt című műsorában azt mondta, olyan tartóoszlopokon keletkezett repedés, amelyeket júniusban akartak kicserélni, ennek az időpontját most előre hozzák. A repedés a Batthyány téri állomás felett található.
A központ az MTI-vel azt közölte, hogy a sérült elemeket eltávolítják és ideiglenes fedést építenek be, majd az eredetileg tervezett időben kerülnek a helyükre az új gerendák.
Közölték továbbá, hogy a történtekben közrejátszhatott a hirtelen jött felmelegedés, amely a lebontott burkolat alatt lévő, amúgy is rossz állapotú alaplemez és a gerenda hőtágulás miatti sérülését okozta. A kockázatok mérséklése érdekében a BKV először a HÉV sebességét korlátozta, majd a nap folyamán a forgalom leállításáról saját hatáskörben, üzemeltetőként döntött.
A BKK csütörtök este közölte, hogy a repedés miatt a HÉV-szerelvények helyett pótlóbuszok közlekednek a kieső szakaszon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


