Felszámolási eljárás
Eladják a Pécsi Közlekedési Zrt. buszait
Hamarosan eladásra kínálják a Pécsi Közlekedési Zrt. mintegy 40 buszát, amelyeket eddig a felszámolási eljárás alatt álló cégtől a városi tömegközlekedést jelenleg ellátó Tüke Busz Zrt. bérelt.
2015.04.13 07:22MTIRomics Ágnes felszámolóbiztos a Magyar Nemzetnek elmondta: a cég vagyona fedezheti a hitelezői igényeket. Az adóhatóság 1,7 milliárd forintos, a cég egyik volt vezetője 22 millió forintos végrehajtási jogot, míg a vízügyi tárca 70 millió forintos jelzálogjogot jegyeztetett be a cég vagyonára.
A bíróság által kijelölt felszámoló, a Vectigalis Zrt. már meghirdette eladásra a cég ingatlanjait, köztük székházát, két buszpályudvart, kerékpárutat, járdát és egy tévé-rádió adót is.
A cég teljes buszparkjának értékét egymilliárd forintra becsüli a felszámoló, az ingatlanokat több mint egymilliárd forintért szeretnék értékesíteni, igaz eddig még nem érkeztek ajánlatok az ingatlanokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06