Merkel Budapesten
A Merkel-látogatás miatti felhajtást csak a metróval és a 4-es, 6-ossal lehet megúszni
A közösségi közlekedésben is változások várhatóak hétfőn.
2015.02.02 05:30MTIA közösségi közlekedésben is változások várhatóak hétfőn, mivel Angela Merkel német kancellár budapesti látogatása miatt több főútvonalat is lezárnak időszakosan a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombat este az MTI-vel.
Közleményükben emlékeztettek: mások mellett lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körút-Rákóczi út-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Attila út útvonalat, és a Budai Várba vezető utakat.
A BKK külön felhívta a délelőtt, illetve késő délután a Liszt Ferenc Repülőtérre utazók figyelmét, hogy a szokásosnál legalább egy órával korábban induljanak el, hogy biztosan elérjék járatukat, mivel az adott időszakban egy-egy órán keresztül nem éri el a repteret a 200E autóbusz. Azt javasolják: aki teheti, lehetőség szerint használja a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az utasforgalom függvényében a szokásosnál sűrűbben közlekedő metróvonalakat, valamint 4-es és 6-os villamost.
A nap folyamán időszakosan változások várhatóak a 2-es, a 47-es, a 49-es villamos, az 5-ös, 7-es, 8-as, 9-es, 16-os, 107-es, 110-es, 112-es, 133-as, 178-as, 200E, 233-as, 239-es autóbusz, a 72-es, 73-as, 74-es trolibusz, valamint a Sikló menetrendjében.
A forgalomkorlátozások miatt módosuló járatokról a főbb közlekedési csomópontokban, a megállókban munkatársaik személyesen is adnak információt, de azt kérik, indulás előtt tájékozódjanak az utasok a közlekedési változásokról a BKK honlapján, illetve a BKK Info alkalmazás segítségével.
Azt írták: a BKK honlapján, a www.bkkinfo.hu oldalon, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken már valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06