Épül a villamoshálózat
Délutántól változik az Árpád fejedelem útjának forgalmi rendje
Pénteken 17 órától módosul a fővárosi II. kerületi Árpád fejedelem útja forgalmi rendje a budai fonódó villamoshálózat építése miatt. A Margit hídról lehajtóknak már nem kell korlátozásokra számítaniuk.
2015.01.30 16:11MTIA BKK közleménye szerint a gépjárművezetők a városközpont felé továbbra is egy sávon közlekedhetnek az Üstökös utcai kereszteződésben, azonban nem az ellenkező irányú sávban, hanem (ahogy korábban) a legbelső sávban. Az Üstökös utcai csomópontban szintén a városközpont irányába lezárják a szélső sávot, és a buszsávot a korábbi középső sáv helyén vezetik át.
További változás, hogy a Margit hídról lehajtóknak már nem kell korlátozásokra számítaniuk, és a korábbi forgalmi rend szerint a Margit hídi lehajtón (az Árpád fejedelem útja felé) a közlekedést újra jelzőlámpa szabályozza majd, így két sávon lehet majd haladni.
Az Üstökös utcai csomóponttól befelé a Margit hídig a jobb szélső sáv marad a buszsáv egészen a buszmegállóig, a közúti forgalom a bal oldali sávon haladhat.
Azt írták: a Bem rakpart felől Óbuda felé tartó autóforgalmat a Bem tér után átvezetik a régi útpályára - a jelenleg felmart felületre -, és az autósok az ellenkező irányú forgalomtól kerítéssel elválasztva azon az oldalon haladhatnak tovább.
Közölték azt is, hogy a Fekete Sas utca-Tölgyfa utca csomópontban lezárják az egyirányú Tölgyfa utca jobb oldali forgalmi sávját, ezért a jelzőlámpás kereszteződésben csak egy sávon haladhat majd a forgalom a Margit híd felé. Mint írták, a korlátozás várhatóan jövő szerdáig tart.
A budai fonódó villamoshálózat projektjében a korábbi 17-es villamos vonala összeolvad a 19-es, a 41-es és a 61-es járatokéval, így észak-déli irányban egész Budát átszelő vonalak jönnek létre. Óbudáról átszállás nélküli kötöttpályás kapcsolat létesül, többi között a Széll Kálmán térre, a BAH-csomóponthoz, a Móricz Zsigmond körtérre, Albertfalvára, valamint Kelenföldre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


