Orgazda
Félszáz lopott autó alkatrészével csencselt
Összesen 51, külföldön és Magyarországon ellopott, jelenleg is körözés alatt álló személygépjármű bontott alkatrészeit foglalták le a rendőrök egy pásztói műhelyben; egy 40 éves férfit orgazdaság miatt őrizetbe vettek.
2014.12.17 10:38MTI
Fotó: police.hu
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nágel Tamás elmondta: bejelentés alapján tartottak házkutatást a 40 éves pásztói S. P.-nél, és különböző gépjárműveket, illetve gépjárműalkatrészeket foglaltak le.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint két jármű motorszámát eltávolították, azok eredeti alvázszámait kivágták, és helyükre egy másik alvázszámot tartalmazó karosszériadarabot ültettek be; ennek ellenére az eredeti alvázszámot be tudták azonosítani a nyomozók, és kiderült, hogy mindkét gépjárművet lopás miatt keresik az osztrák hatóságok - tette hozzá a referens.
Nágel Tamás közölte: a pásztói férfit hétfőn őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. S. P. ellen kétrendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és 51 rendbeli orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a pásztói rendőrkapitányság bűnügyi osztálya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


