Konszenzus
Útdíj - Az autóklub elnökségi ülésen alakítja ki álláspontját
Az útdíjrendszerrel kapcsolatos döntés előkészítése során egyeztettek az érintett szakmai szervezetek képviselőivel a várható változásokról, azok céljáról, indokairól.
2014.12.13 09:58MTI
Fotó: archív
A Magyar Autóklub az e-matricás díjfizetési rendszer módosításával összefüggő álláspontját az országos elnökség december 18-i ülésén alakítja ki - közölte Hegedűs Oszkár, a Magyar Autóklub elnöke szombaton.
A közlemény szerint azt megelőzően e kérdéskörben a Magyar Autóklubnak tulajdonított bármely megnyilvánulás "nem képezi az autóklub álláspontját".
Kovács Kázmér ügyvéd, az autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke pénteken este az MTI-nek azt mondta, a Magyar Autóklub alapvetően két dolgot kifogásolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal folytatott pénteki tárgyalásokon, azt, hogy a döntés előtt nem egyeztettek az érdekvédelmi szervezettel, illetve azt, hogy nem mutattak be hatástanulmányt.
Úgy vélte, lehetnek olyan autósok, akik a tervezett megyei matricával jobban járnak, de a fővárosiak és az agglomerációban lakók - akik eddig ingyen használhatták az M0 autópályát - biztosan rosszabbul járnak.
Az NFM pénteki közleményében azt írta, hogy az útdíjrendszerrel kapcsolatos döntés előkészítése során egyeztettek az érintett szakmai szervezetek képviselőivel a várható változásokról, azok céljáról, indokairól.
A minisztérium szombatra újabb egyeztetést hívott össze a témában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


