845 ezer dollárért
Porsche, elektromos motorokkal
2,5 másodperc alatt van 100 km/h-n, de csak akkor, ha muszáj - villanymotorjaival környezetbarát módon lehet vele autózni.
2014.12.04 13:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Porsche
A legerősebb sportkocsiknál a "nagyobb a jobb" elvet szokták követni: nagyobb motor több lóerőt és nagyobb nyomatékot jelent. A fenti képen látható 918 Spyder tervezői azonban más irányban indultak el. Noha V8-as "szívéből" elképesztő teljesítmény csiholható ki, még nagyobb figyelmet érdemel két elektromos motorja. Utóbbiak révén környezetbarát módon lehet autózni, és még ekkor sem kell attól tartani, hogy lomhává válik a német járgány. Ebben speciális, gyorsan kisülő akkumulátorok segítik.
Természetesen, ha maximális gyorsulásra van szükség, akkor a V8-as motor bőg fel; ennek révén alig 2,5 másodperc alatt éri el az autó álló helyzetből a 100 km/h-s sebességet. Ennek a hibrid kialakításnak mindazonáltal megvan az ára. Bár nincsenek kétségeink afelől, hogy lesznek olyanok, akik kifizetik, a 845 ezer dolláros (majdnem 200 millió forintos!) árcédula azért még az e téren edzett vásárlókat is meghökkenti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


