Érinthetetlennek tűnő tabut döntöttek le
Sosem volt még ilyen Porsche
A cég fennállásának több mint 80 éve alatt még sosem fordult elő az, amire most a német vállalat készül a Porsche Cayenne-nel.
2014.03.20 15:45MTI
A Porsche Cayenne lesz a német luxusmárka első modellje, amelyik Németországon kívül, Szlovákiában készül majd - jelentette a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap Matthias Müllerre, a Porsche főnökére hivatkozva.
A német márka eddig érinthetetlennek tűnő tabut döntött le azzal az elhatározásával, hogy 2016-tól a Volkswagen pozsonyi üzemébe helyezi a luxus SUV gyártását, eddig ugyanis, bár egyes alkatrészeik külföldön készültek, minden Porsche a márka németországi gyártósorairól gördült le - írta a pozsonyi lap.
A változás a gyakorlatban részlegesnek is tekinthető, hiszen az autó legtöbb alkatrésze, köztük a váza, eddig is Pozsonyban készült, ám a végső összeszerelése Lipcsében történt.
A Porsche döntésének hátterében a HN által megszólaltatott szakértő szerint részben az áll, hogy a márka már ebben az évben egy új típussal, a Porsche Macannal bővíti modellsorát és ezért a jövőben többlet-gyártókapacitásra lesz szüksége. A lap szerint ugyanakkor a döntésben bizonyára szerepet játszott az is, hogy míg a konszern németországi gyáraiban az ott dolgozók átlagbére mintegy 4 ezer eurót tesz ki, ugyanez Pozsonyban nem sokkal több mint másfél ezer euró.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06