Felelősen a volán mögött - Szerbiában
Tapasztalatlan, ittas, gyorshajtó: túl sok fiatal hal meg az utakon
Tovább szigorítják a 21 év alatti gépjárművezetőkre vonatkozó jogszabályokat Szerbiában a súlyos balesetek számának visszaszorítása érdekében.
2014.11.24 20:34MTI
freedigitalphotos/ David Castillo Dominici
Az éjszakai vezetés és az alkoholfogyasztás már meglévő teljes tilalma mellett a jövőben megtiltanák azt is, hogy a 21 évnél fiatalabbak 1400 köbcentisnél nagyobb motorú gépjárművet vezessenek, továbbá megdupláznák a szabálysértések büntetésének mértékét, amennyiben fiatalkorú is van az autóban.
Zorana Mihajlovic építési, közlekedési és infrastruktúra ügyi miniszter bejelentette, még hétfőn megalakítja azt a munkacsoportot, amely gyorsított eljárásban dolgozza ki a fiatalok védelmére vonatkozó jogszabály módosítását, miután szombaton megint életét vesztette három fiatal egy belgrádi autóbalesetben.
A szerb belügyminisztérium adatai szerint a közlekedési balesetek többségét a 25 évesnél fiatalabb és a 65 évesnél idősebb gépkocsivezetők okozzák. A fiatalok esetében a tapasztalatlanság, az alkoholfogyasztás és a gyorshajtás a legfőbb kiváltó ok.
Az utóbbi tíz évben több mint 1500, 15 és 25 év közötti személy halálát okozták a fiatal vezetők - nyilatkozta a szerb sajtónak Vladimir Rebic, a közlekedési rendőrség parancsnoka.
Szerbiában jelenleg a kezdő sofőrök - kortól függetlenül - nem vezethetnek éjszaka, és a jogosítvány megszerzése után 12 hónapig nappal is csak tapasztalt sofőr felügyeletével, valamint alkoholfogyasztás szempontjából zéró tolerancia vonatkozik rájuk. Ezt módosítanák most a jármű teljesítményére és a büntetések mértékére is vonatkozó szigorítással.
A fiatal, valamint kezdő gépkocsivezetőkre Németországban, Svédországban és Ausztriában is szigorúbb jogszabályok vonatkoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


