400 ezer forint 33 lóerőért
Bemutatták a világ legolcsóbb autóját
Az indiai Tata Motors autógyár csütörtökön bemutatta a világ legolcsóbb autóját az Új-delhi autóipari kiállításon.
2008.01.10 10:40MTIRatan Tata elnök bejelentése szerint a gépkocsi a terveknek megfelelően 100 ezer rúpiába, vagyis mintegy 1700 euróba kerül majd, ami átszámítva valamivel több, mint 400 ezer forint. A négyüléses, az indiai járműgyártásban "mérföldkövet" jelentő, Nano nevű népautót az idén vezetik be az indiai piacra.

A Tata adatai szerint a jármű megfelel az Euro-IV normáknak és az indiai biztonsági követelményeknek. A négyajtós kocsi 33 lóerős, 623 köbcentis kéthengeres motorral rendelkezik, és 100 kilométereként 5 liter benzint fogyaszt. A 3,1 méter hosszú, 1,5 méter széles és 1,6 méter magas Nano fele annyiba kerül majd, mint az utána következő, legolcsóbb indiai autó.
Az indiai autópiac a kínai után a legdinamikusabban bővül. Tavaly 1,2 millió autót értékesítettek, és a tervek szerint az eladások 3-4 millióra emelkedhetnek 2018-ig. A Tata-autókkal az eddig legfeljebb csak motorkerékpáron járó, egyre nagyobb lélekszámú indiai középosztályt célozták meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


