Még gyorsabb reagálás, még kevesebb páncél
"Repülő" tankokra váltana az amerikai hadsereg
A jó öreg Humveek nyugalomba vonulnak, hogy átadják a helyüket még mobilabb társaiknak.
2014.09.19 21:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Hosszú, főleg iraki és afganisztáni szolgálat után a Humvee - becsületes nevén High Mobility Multipurpose Wheeled Vehicle, HMMVV) nyugalomba vonulhat. Az amerikai hadsereg három különböző harci járművel tervezi kiváltani a páncélozott katonai terepjárókat. Ezek kiválasztása során a mobilitás szinte minden más szempontot maga mögé utasított, így nem meglepő módon az új egységek nem páncélzatuk vastagsága révén fogják túlélni a harctér kihívásait.
Mobile Protected Firepower (MPF) névre hallgat az a könnyűtank, aminek mihamarabbi bevetése érdekében képesnek kell lennie helikopteres szállíthatóságra. Nem ez lesz az első ilyen harci jármű az amerikai seregben, de az M551 Sheridan 1996-os leszerelését követően közel két évtizednek kellett eltelnie, hogy újra hadrendbe állítson egy "helikopteres" tankot az USA. Amint nevéből is látszik, védelmét a mobilitás adja; a túlságosan megnövelt páncélzat alkalmatlanná tenné légi szállításra.
A következő katonai közlekedési eszköz a hangzatos ultrakönnyű harci jármű (ultra-lightweight combat vehicle, ULCV) névre hallgat, azonban nincsen másról szó, mint egy "turbó dzsipről". Kilenc főnyi gyalogságot képes szállítani felszerelésükkel egyetemben, összesen maximum 1,5 tonna tömegig. Szintén helikopteren utazik a célterület közelébe, ezért be kell férnie egy CH-47 Chinook rakterébe. "Kihajózása" után közel 400 kilométer megtételére képes egyetlen tank üzemanyaggal.
Végül egy könnyű felderítőjárműre (light reconnaissance vehicle, LRV) is igényt tartanak az amerikaiak, melyet szintén a fent már említett szállítóhelikopternek kell a célterület környezetébe juttatnia. Az LRV "csupán" hat katona és azok felszerelésének befogadására képes, ugyanakkor a másik két járműhez képest sokkal keményebb terepen is helyt kell állnia. Mindemellett le kell tudnia küzdenie olyan célokat, mint ellenséges megerősített bunkerek, könnyű páncélos járművek és különálló ellenséges géppisztolyos és mesterlövész katonai célpontok.
A fenti hármas felelős azért, hogy gyakorlatilag egy konfliktus kirobbanását követően azonnal be lehessen avatkozni. Addig kell tudniuk "tartani a frontot", amíg a nehezebb járművek - nyilván nem helikopteren, hanem vízi, közúti szállítással - meg nem érkeznek. Ha az elvártnak megfelelően teljesítenek, akkor tökéletesen illeszkednek a fegyveres konfliktusok korai szakaszában alkalmazott amerikai harci taktikához. Eszerint könnyű tankok védik a leszállási zónát, dzsipek szállítják a katonákat a harcokhoz, a könnyű felderítők pedig megtalálják - és, ha tudják, megsemmisítik - a rejtett ellenséges pozíciókat.
Végül jöhet a nehézvas, eltakarítani a maradékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06