Uniós forrásból
Csaknem 12 milliárdos vonalvillamosítást indít a GYSEV
Az uniós forrásból megvalósuló projekt keretében a Csorna-Porpác szakaszon decemberre, Hegyeshalom és Csorna között a jövő év nyarára végeznek a munkálatokkal.
2014.09.11 11:43MTI
freedigitalphotos.net/samurai
Majdnem 12 milliárd forintból villamosítja a Hegyeshalom-Csorna-Porpác vasútvonalat a GYSEV - jelentették be a társaság vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón.
Az uniós forrásból megvalósuló projekt keretében a Csorna-Porpác szakaszon decemberre, Hegyeshalom és Csorna között a jövő év nyarára végeznek a munkálatokkal.
Kövesdi Szilárd, a vasúttársaság vezérigazgatója az eseményen azt emelte ki: a beruházás révén jelentősen bővülhet a térség észak-déli irányú vasúti teherforgalma is. Ezzel a projekt a GYSEV által kitűzött stratégiai célok megvalósításának egyik mérföldköve, mondta, megemlítve: két évtizede tárgyalt kérdés a vonal villamosításának szükségessége.
A csornai vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón a GYSEV vezérigazgatója arról is beszélt, a villamosítás mellett számos állomáson hajtanak végre fejlesztéseket, valamint rugalmasabb, pontosabb, biztonságosabb működést lehetővé tevő központi forgalomirányítást vezetnek be ezen a vonalon.
"Csorna nagyon sokat köszönhet a vasútnak", mondta az eseményen Turi György (Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület), a város polgármestere, arra emlékeztetve, hogy a város virágkorának kezdete volt, amikor a 19. század végén öt irányba is megindult a vonatközlekedés.
A GYSEV közleményében az áll: a Csorna-Porpác szakaszon a munkálatok - várhatóan decemberi - befejezése után két hónappal indulhat meg a villamosított forgalom. A munkálatok során éjszaka folyamatos vágányzár lesz érvényben, de szeptember 28. és október 18. teljesen leáll a forgalom ezen a szakaszon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


