Használtautó kereskedők
Zavartalanul visszatekergetik a kilométerórákat
Továbbra is zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat a használtautókat értékesítők, annak ellenére, hogy tavaly július óta már szabadságvesztést is kaphatnak érte a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint.
2014.09.04 10:04MTI
freedigitalphotos.net/dan
A Használatutó.hu szakportál közleményéből kiderül: több mint egy év alatt - bizonyíték híján - egyetlen alkalommal sem ítéltek el senkit emiatt.
A Btk.-ban szereplő rendelkezést gyakorlatilag csak akkor lehet alkalmazni, ha tettenérés történik, erre azonban tudomásunk szerint eddig nem volt példa - idézte a közlemény Fodor Lászlót, a Használtautó.hu marketingvezetőjét.
A lélektaninak tekintett kilométeróra-határ a 100 ezer, illetve idősebb autóknál a 150 és a 200 ezer kilométer, ezért aki tudja, ez alatt igyekszik hirdetni autóját. Bár az eloszlásnak statisztikailag egyenletesnek kellene mutatkoznia, a 95-99 ezer kilométeres intervallumban például több mint 20 százalékkal hirdetnek több autót, mint az előtte vagy az utána következő sávban.
Az autók aktuális kilométerállását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának adatbázisában. Mivel műszaki vizsgán az autók túlnyomó többsége kétévenként esik át, a járművek többségéről jelenleg csupán egyetlen nyilvántartott adat áll rendelkezésre - mutat rá a portál.
A közlemény szerint a hosszú távú valódi megoldás a gyakoribb adatrögzítés lehet, amire - a Belgiumban és Hollandiában bevált gyakorlat mintájára - a szervizelések alkalmával, automatikusan kerülne sor.
Némi reményre ad okot, hogy az autószakmai érdekképviseletek közlése szerint hamarosan megkezdődhet a komplex járműtörténeti adatbázis kiépítése, amelynek része lehet a gyakoribb adatrögzítés - írja a Használtautó.hu.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


