Közlekedési baleset
Feloldották a zárást a 2-es főúton Vácnál - Versenyzés okozta a balesetet?
Ismét lehet közlekedni a 2-es főút Vác felé vezető oldalán a szobi leágazás közelében, ahol szombaton nem sokkal dél előtt két ember halálát okozó baleset történt.
2014.08.23 17:22MTI
A rendőrség és a megyei katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a főút 40-es és 41-es kilométerszelvénye között két személyautó ütközött össze. Az egyik autóban öten ültek: három felnőtt és két gyermek, közülük két felnőtt - egy férfi és egy nő - a helyszínen életét vesztette, három utas súlyosan megsérült.
Többeket feszítő-vágó segítségével mentettek ki a roncsból a tűzoltók. Az utat órákra lezárták, a forgalmat elterelték.
A PMRFK sajtóügyeletese délután elmondta, hogy egy 23 éves férfit gyanúsítanak a halálos baleset okozásával, ezért őrizetbe vették.
A rendelkezésre álló adatok szerint ő vezette azt az autót, amely ütközött a szabályosan közlekedő másik kocsival, amiben öten utaztak.
A rendőrség azokra a sajtóhírekre reagálva, melyek szerint a karambolt két autó sofőrjének „versenyzése” idézte elő, azt közölte: jelenleg is vizsgálják a baleset körülményeit.
Zalavári Borbála, a mentők ügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: a két súlyosan sérült lánygyermek közül az egyiket helikopterrel, a másikat a rohamkocsival, míg egy fiatal nőt - szintén súlyos állapotban - esetkocsival vitték kórházba. A másik autóban két fiatal férfi sérült meg könnyebben - tette hozzá az ügyeletes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06