Autós-boros országjáró túra
Jövő pénteken rajtol a Magyar Borok Útja Rali
Története legrövidebb távján rendezik meg jövő péntektől vasárnapig a megújult, sorrendben 19. Magyar Borok Útja Ralit, amelyen ezúttal a borkóstolás nagyobb szerepet kap, mint a korábbi években.
2014.08.21 04:30MTI
Regőci Attila főszervező: az egyik újdonság az lesz, hogy egy nap során csak egy borvidéket járnak be a résztvevők. A francia ötlet alapján meghonosított autós-boros országjáró túra pénteken a zsámbéki Drivingcamp Hungary tanpályájáról rajtol. Aznap a szekszárdi, szombaton a villányi, vasárnap pedig a dél-balatoni pincészetekbe látogatnak el az indulók, akik között hivatalban lévő államtitkárok, korábbi miniszterek, celebek, továbbá a boros és a média szakma jeles képviselői is ott lesznek. Részt vesz többek között Harsányi Levente tévés műsorvezető, Hajas László mesterfodrász, Palkovics László és Molnár Zoltán államtitkárok, Kovács István világbajnok birkózó, valamint Túrós András, a Polgárőrség Országos Parancsnoka is.
Komáromi Endre, a rali biztonsági főnöke hangsúlyozta, hogy a verseny során 15 helyen tartanak sebességellenőrzést, reggelenként pedig meg is szondáztatják majd a résztvevőket. Hozzátette: kár sietni, mert a sorrend nem a közúton, hanem a tesztfeladatok során fog eldőlni.
Majosházi Péter személyében új sportszakmai igazgatója van a ralinak, aki Ferjáncz Attila helyét foglalja el. Az igazgató elmondta, hogy a résztvevők ezúttal csak annyit autóznak, amennyi feltétlenül szükséges, így összesen közel 600 km-t fognak teljesíteni.
Megay Róbert, a szervezőbizottság elnöke azt emelte ki, hogy a borkultúrát, valamint a falusi turizmust is népszerűsítő rali során a versenyzők az ország 30 legjobb pincészetéből 19-be jutnak el. A esemény fővédnöke Pintér Sándor belügy- és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06