Autóipar
Tűzoltóautókat gyárt a Rába a Volvóval
A Volvo Group Governmental Sales (VGGS) tűzoltójárművek összeszereléséről állapodott meg a Rábával.
2014.08.04 13:21MTIA Rába Nyrt. hétfői közleménye szerint a járművek Rába márkanév alatt kerülnek forgalomba. A futóművek és felfüggesztések a Rába saját gyártásában készülnek, míg a gépjárműfecskendőt (tartály és szivattyú) egy másik magyarországi cég szállítja.
A Renault Trucks Defense (RTD) a négy ajtós, 6 illetve 7 üléses járműfülkét és az alváz komponenseit szállítja majd a Rábának.
A Rába Nyrt. közölte: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sikeresen tesztelte a már átadott prototípust.
A három évre kötött keretszerződést a VGSS részéről Stefano Chmielewski, a RTD vezérigazgatója és Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója, illetve Torma János, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója írta alá - áll a közleményben.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. tavaly 12,1 százalékkal, 47,5 milliárd forintra növelte árbevételét. A Rába Csoport üzemi eredménye 3,281 milliárd forintot tett ki 2013-ban, szemben az egy évvel korábbi 1,134 milliárd forinttal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


