Felfüggesztett
Először vezette a tűzoltóautót - bajtársa lett a baleset áldozata
Bajtársa halálával járó közlekedési baleset miatt ítélt egy év - végrehajtásában egy évre felfüggesztett - fogházbüntetésre egy tűzoltót a Szegedi Járásbíróság szerdán.
2013.10.16 13:51MTI
A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit egy év nyolc hónapra eltiltott a C-kategóriás jogosítvánnyal való vezetéstől.
Egy szegedi tűzoltóegység 2012. július 4-én az Ópusztaszer és Baks közötti avartűz oltásához vonult ki. A laktanyába visszatérőben gyakorlásképpen, parancsnoka engedélyével a 24 esztendős vádlott vezette a tűzoltóautót. A 2009 óta tűzoltóként szolgáló férfi ekkor néhány hónapja rendelkezett tehergépkocsi vezetéséhez szükséges jogosítvánnyal, gépkocsivezető-jelölt volt.
Ópusztaszer és Sándorfalva között egy balra ívelő kanyarban előbb a jármű a padkára hajtott, majd a sofőr ellenkormányzása következtében billegni kezdett, több alkalommal megcsúszott, és az úttestről letérve a hosszanti tengelye körül megfordulva felborult.
A balesetben egy a jármű alá szorult tűzoltó főtörzsőrmester életét vesztette, egy másik tűzoltó súlyosan, hárman könnyebben megsérültek. Maga a vádlott is súlyos sérüléseket szenvedett, és a történtek lelkileg is megviselték, több hónapig pszichológushoz járt, és a tűzoltói szolgálatot is csak januárban kezdhette meg újra.
Az ügyben készült szakértői vélemény szerint a jármű a baleset előtt valószínűsíthetően 75 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, és a kanyar legfeljebb 50-55-tel volt biztonsággal bevehető. Szőke Zoltán igazságügyi szakértő szerint a balesetben a helytelenül megválasztott sebesség mellett az is közrejátszott, hogy a vádlott túl későn kezdett kanyarodni.
Juhász Zsuzsanna bíró az ítélet indoklásában elmondta, a vádlott rutintalansága, figyelmetlensége eredményezte a balesetet. C-kategóriás jogosítvánnyal korábban alig vezetett, a balesetben érintett típusú tűzoltóautó volánja mögé pedig ekkor ült először.
A bíróság a vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő joghátrányoktól, így ha elöljárói is úgy látják, folytathatja a tűzoltói munkát.
Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


