Folytatódnak a szoftverellenőrzések
Mit keres a NAV az autószerelőknél?
Egerben hét helyszínen tartottak szoftverellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága járőrei, ahol összesen négy számítógépet foglaltak le.
2014.04.18 23:30HENT
Forrás: Freedigitalphotos Surachai
Egerben összesen négy számítógépet foglaltak le, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke meghaladja a 2,5 millió forintot.
Lakossági bejelentés alapján hét különböző egri autószervizben tartottak átfogó szoftverellenőrzést a NAV pénzügyőrei. Az ellenőrzött szervizek közül háromban az általános irodai, illetve gépjárműipari szoftverek illegális verzióit találták az ellenőrök. Az akció során az egyik műhely tulajdonosa - az illegális szoftvertartalom felderítését akadályozandó - még a számítógépét is megpróbálta tönkretenni.
Az ellenőrzésen szakértőként vett részt a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szoftver szaktanácsadó csoportja is, akik a járműipari adatbázisok, szoftverek legalitásának megállapításában működtek közre.
A lefoglalt bizonyítékok alapján a pénzügyőrök szerzői, vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.
Tekintettel az ellenőrzések eredményeire, a szervizek szoftverellenőrzéseit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tovább folytatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


