Vacsora közben lopták el
40 év után kerül vissza jogos tulajdonosához egy ellopott Bogár
Egy negyven évvel ezelőtt ellopott és a közelmúltban megtalált 1965-ös Volkswagen Bogár kerül vissza a napokban egykori tulajdonosház, aki állítása szerint sohasem hagyott fel a vörös kabriolet gyászolásával.
2014.02.26 22:35MTIA Tennessee állambeli Knoxvilleben élő Joe MacDonald annak idején bogárhátúakat vásárolt fel, hogy rendbe hozza, majd eladja őket. A most előkerült autót 1974-ben lopták el tőle, miközben barátaival vacsorázott. Reményei szerint az 1965-ös Bogarat is sikerül visszaállítania eredeti állapotába.
Az egykor vörös színű, ám ma már fehérben pompázó autó januárban került elő Detroitban, amikor a szövetségi határőrök ellenőrizték a jármű papírjait, mert a kocsit a tengerentúlra akarták szállítani helyreállítás céljából. Az Egyesült Államok Vám- és Határőrségének szóvivője, Ken Hammond szerint a Bogár jelenlegi tulajdonosa egy michigani lakos, akinek fogalma sem volt róla, hogy az autót évekkel ezelőtt ellopták.
Miután MacDonald alaposan szemügyre vette a határőrség által közzétett fotókat, biztos volt abban, hogy az ő egykori autója került elő. Kapcsolatba lépett a határőrséggel, illetve a WBIR TV-nek is megmutatta a gépkocsi papírjait és elmondta, hogy 1973-ban vette a járművet, amikor a University of Tennessee knoxville-i kampuszán tanult. Azt is hozzátette, hogy mielőtt a járművet ellopták, kicserélte benne a motort és néhány egyéb alkatrészt.
A knoxville-i rendőrség időközben megerősítette, hogy a Bogár MacDonald tulajdonában volt, amikor 1974-ben ellopták. A férfinak be kell mutatnia a tulajdonjogi papírokat a nyomozóknak is, hogy visszakaphassa a járművet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06