Baleset után
Újraindult a forgalom az M5-ös autópályán
Újraindult a forgalom az M5-ös autópályán hétfőn késő este a röszkei felhajtó és az 55-ös út csomópontja között a Budapest felé vezető oldalon.
2014.02.03 21:30MTI
A sztrádát azért zárták le, mert délután egy görög autós tisztázatlan körülmények között elsodort egy intézkedő rendőrt. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy görög állampolgár a röszkei átkelőnél lépett magyar területre, az M5-ös autópályán a belső sávban haladt, amikor egy rendőrjárőr igazoltatni akarta. A sofőr a rendőr jelzésére nem állt meg, és - tisztázatlan körülmények között - elsodorta a járőrt.
A görög sofőrt a járőr és segítségül hívott kollégái két kilométeren keresztül üldözték, majd egy ütközést követően tudták elfogni. Az eset során - az első adatok szerint - senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket - közölte a Szanka Ferenc. A Szegedi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, fennállnak-e a nyomozás elrendelésének feltételei hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt.
Az autópályán a röszkei határátkelőhely közelében mintegy két kilométer hosszan - ahol elsodorta a járőrt a görög autós és ahol a szalagkorlátnak ütközött - rögzítették a nyomokat reflektorok fényénél a rendőrök - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


