Útlezárás
Intézkedő rendőrt sodort el egy görög autós az M5-ösön
Elsodort egy intézkedő rendőrt egy görög autós az M5-ös autópályán Röszke közelében hétfő délután, a sztráda Budapest felé vezető oldalát lezárták.
2014.02.03 16:56MTISzanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, az eddigi adatok szerint senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket.
A Szegedi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, fennállnak-e a nyomozás elrendelésének feltételei hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt – közölte a szóvivő.
Szanka Ferenc elmondta, hogy egy görög állampolgár a röszkei átkelőnél lépett magyar területre, az M5-ös autópályán a belső sávban haladt, amikor egy rendőrjárőr igazoltatni akarta. A sofőr a jelzésre nem állt meg, és tisztázatlan körülmények között elsodorta a rendőrt.
A görög sofőrt a rendőrök két kilométeren keresztül üldözték, és egy ütközés után tudták megállítani. Az eset során – az eddigi adatok szerint - senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket – közölte a szóvivő. A helyszínelés idejére az autópályát a 170-es kilométer közelében teljes szélességében lezárták, a forgalmat a régi 5-ös útra terelik.
A Szegedi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, fennállnak-e a nyomozás elrendelésének feltételei hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt. Az eset részleteiről a szóvivő keddre ígért tájékoztatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06