35 ezren úszhatják meg
Több ezer autós úszhatja meg a parkolási bírságot
Harmincezernél is több budapesti autós úszhatja a parkolási bírságot, mert a parkolási cég szerint egy ügyvéd nem számolt el az ügyekkel.
2014.01.10 21:05MTI
Ha a tulajdonos nem fizeti be a pótdíjat, a parkolási társaság egy éven belül ügyvédet bízhat meg a követelés behajtásával. A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. 2007-ben 136 ezer ilyen ügyet adott át egy ügyvédi irodának. A cég szerint az ügyvéd 35 ezer üggyel nem számolt el, ezért a kft. feljelentést tett, hangzott el az M1 péntek esti Híradójában.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta: az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés bűntettének gyanúja miatt december 30-án rendelte el a nyomozást. Gyanúsított még nincs, így az eljárás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik.
Az ügyvéd a Híradótól értesült az ellene tett feljelentésről és a nyomozás elrendeléséről. Azt mondja, minden aktával elszámolt, és tiszta a lelkiismerete. Hozzátette: az ő és irodájának tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy "azok az önkormányzatok, amelyek tulajdonosok ebben a cégben, több száz millió forint haszonbérleti díjhoz jussanak".
A Híradó értesülései szerint az ügyészség vizsgálhatja Rusznák Imre volt szocialista fővárosi képviselőnek, a parkolási cég korábbi ügyvezetőjének szerepét is. A volt MSZP-s politikus írta alá ugyanis azt a megbízási szerződést az ügyvéddel, amelynek alapján a cég több mint 500 millió forintot fizetett ki a parkolási pótdíjak behajtásért - hangzott el a műsorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


