A taxisok már nem bírják idegekkel
Motoros-autós taxiháború Párizsban
Háború tört ki a francia főváros autós és motoros személyszállítói között.
Immár 5-6 éve mennek a "hagyományos" taxisok idegeire a motorbiciklivel, mopeddel taxizó motorosok, akik már mintegy kétszázan vannak. A kétkerekű fuvarozók keményen megszámítják, hogy velük elkerülhetők a nagy forgalmi dugók: 20-30 százalékkal kérnek többet az autós utazásnál. Ez a praktikus, bár egyelőre még hivatalosan még el nem ismert közlekedési szolgáltatás azonban nem mindenki tetszését nyerte el.
Különösen nem tetszik a "négykerekű" taxisoknak. Annyira nem, hogy a kétkerekű fuvarozók szövetségének vezetője szerint "rudat nyomnak a küllőink közé". És ez nemcsak átvitt értelemben van így: Raphael, egy motortaxis hosszú sebhelyet visel a karján, mert megkéselte egy taxisofőr egy piros lámpánál. Feljelentette, de nem történt semmi, "mert a rendőrség is ki akar nyírni minket".
Nézetét munkatársai is osztják, mindegyiküknek van hasonló története. Az érdekszövetség elnöke szerint "a vége az lesz, hogy valami súlyos dolog történik, de nem várhatjuk ölbe tett kézzel, míg valaki meghal".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


