8 napon belül pótolható
Külföldi rendszámot használ? Fellélegezhet!
Eddig 200 ezer forint volt a büntetés, de az Európai Bizottság nem hagyta annyiban az ügyet.
2013.12.12 15:35MTI
Kisebb bírság megfizetése mellett utólag is igazolhatják az autósok külföldi rendszámú járművük magyarországi használatának jogszerűségét, a tervezett módosítás szerint 30 ezer forintos bírság megfizetése mellett 8 napon belül pótolható lesz a jogosultság igazolása.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a kapcsolódó kormányrendelet közeljövőben hatályba lépő módosítása a felmerült kifogásokat másfél hónapon belül a követelmények jelentős enyhítése nélkül, visszatartó erejüket megőrizve rendezi.
Az Európai Bíróság november eleji végzésében hiányolta a jogszerű használatot igazoló iratok utólagos bemutatásának lehetőségét. A testület ezzel összefüggésben vitatta a kiszabott bírság mértékének indokoltságát is.
A közlemény kiemeli: a szabályozás kiegészítésével a járművezető a jogosultság helyszíni ellenőrzésen elmulasztott igazolását az eljáró hatóságnál nyolc napon belül pótolhatja, és az egyébként legalább 200 ezer forintos bírság helyett a kisebb súlyú szabálysértésért sokkal kevesebbet, 30 ezer forintot kell megfizetnie.
Az új előírás a közeljövőben várható kihirdetést követő napon lép hatályba, és kizárólag az ezután induló eljárásokban alkalmazható. A külföldi rendszámok korábbi években jellemzően adóelkerülési célokból elterjedt használatát szigorú keretek közé szorító rendelkezések minden egyéb tekintetben változatlanul érvényben maradnak - közölte az NFM.
Egy kapcsolódó módosítás februártól a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányt is kijelöli a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések elbírálására. A felhatalmazás alapján a közigazgatási hatósági eljárások hatékonyabb kezelése, az egyenletesebb munkaterhelés érdekében egy új első fokú közigazgatási hatósági szervezeti elemet hoznak létre a keleti országrészben, Vásárosnamény székhellyel.
A Dunántúlon elkövetett szabálysértésekben továbbra is a szombathelyi központú Vas megyei szerv jár majd el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06