Évekig tart majd
Szombaton indul a budapesti 1-es villamosvonal felújítása
Szombaton indul a fővárosi 1-es villamosvonal több mint két éven át tartó felújítása, emiatt jelentős forgalmi változásokra kell számítani, az Árpád híd és a Róbert Károly körút áteresztő képessége is csökkenni fog.
2013.09.27 15:16MTIA felújítást bemutató pénteki sajtótájékoztatón Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, az előző városvezetés régi adósságát törlesztik ezzel a beruházással, mivel 1984 óta nem volt jelentős felújítás a vonalon, és az eredetileg gyorsvillamosnak szánt vonalon ma gyakran 20 kilométer/órás sebességgel lehet csak haladni.
Kifejtette, hogy az 1-es és a 3-as villamosvonal felújítása összesen 41 milliárd forintba kerül, amelynek 94 százalékát uniós forrásból biztosítják. A felújítás első szakasza a Kerepesi útig tart: december 15-ig a Lehel utcáig újulnak meg a vágányok, a felsővezetékek, az áramellátási rendszerek és peronok.
Ez idő alatt az 1-es villamosok csak a Közvágóhíd és a Lehel utca között közlekednek, a Bécsi útig pótlóbuszok szállítják az utasokat. A munkák ezt követően a Lehel utca és a Kerepesi út közötti szakaszon folytatódnak 2014 nyarán. Szeneczey Balázs ismertetése szerint a Kerepesi útig tartó szakasz felújítása 14 milliárd forintba kerül.
A teljes vonal felújítása és Fehérvári útig való meghosszabbítása után a menetidő 48 perc lesz, míg most a Közvágóhídig 45 perc alatt lehet eljutni a Bécsi úttól. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a sajtótájékoztatón a szerelvények pótlásával kapcsolatban azt mondta, hogy az Árpád hídon és a Róbert Károly körúton irányonként három helyett két forgalmi sávot lehet használni jövő tavaszig, a Lehel utcai és Váci úti csomópontban pedig több helyen nem lehet majd balra kanyarodni.
A villamosokat két járat, az 1V és a 101V pótolja majd, előbbi a Bécsi út és a Lehel utca, utóbbi pedig a Bogdáni út és a Lehel utca között közlekedik. Vitézy Dávid elmondása szerint a Szentlélek tér kiszolgálása csak a 101V busszal lehetséges, ezért indítottak két járatot.
Jelezte ugyanakkor, hogy a pótlási rend több ütemben változik majd, de 2014-ben egész évben vágányzárra kell számítani ezen a vonalon. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ehhez hozzátette, hogy úgy szervezték meg a pótlást, hogy nagyobb kapacitást biztosítsanak, mint a villamosok. Hét közben 36, hétvégén pedig 14 csuklós buszt fognak közlekedtetni, a kezdeti időszakban ezekből hét lesz alacsonypadlós.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06