A3 Cabriolet
Győrben készült Audit mutatnak be a frankfurti autószalonon
Győrben készül az az új Audi A3 Cabriolet, amelyet kedden mutatnak be a frankfurti autószalonon.
2013.09.09 15:16MTI
Az Audi Hungaria Motor Kft. tájékoztatása szerint a jövő év eleji piaci bevezetéskor háromféle motorral gyártják a négyüléses kompakt járművet: 1,4 és 1,8 literes TFSI-, illetve kétliteres TDI-motorral.
A 103, 132, illetve 110 kilowattos erőforrások mellé később újabbak is csatlakoznak majd, a 81 kilowattos 1.6 TDI technikától a 221 kilowattos 2.0 TFSI konstrukcióig. A piaci bevezetéskor választható három motor átlagosan 12 százalékkal kevesebb üzemanyaggal is beéri, mint elődeik. Az új Audi A3 Cabriolet a több mint 900 millió eurós beruházás keretében bővített győri üzemben gördül le a szerelőszalagról.
A magyarországi értékesítés novemberben indul, az első példányok 2014 első negyedében érkezhetnek a márkakereskedőkhöz. A tervezett darabszámról a társaság annyit közölt az MTI érdeklődésére: meg vannak róla győződve, hogy az új modell ugyanúgy sikeres lesz, mint a modell első nemzedéke, amelyből 62 ezernél is több készült Győrben.
Az autógyártó hétfőn jelentette be, hogy a kínai és az egyesült államokbeli kereslet növekedésének köszönhetően növelte eladásait: a társaság az európai piac zsugorodása ellenére több mint egymillió autót adott el az év első nyolc hónapjában. Ez 7,2 százalékos növekedés 2012 első nyolc hónapjához képest. Augusztusban 119 ezer autót értékesített az ingolstadti székhelyű Volkswagen-leányvállalat.
A múlt hónapban 43 ezer Audit adtak el Kínában - további 7 ezret az ázsiai-csendes-óceáni régióban -, 46 ezret Európában és 14 ezret az Egyesült Államokban. Kínában 23 százalékos volt a növekedés, az amerikai piacon csaknem 22 százalékos, miközben az európai eladások 3,4 százalékkal visszaestek.
A gyártó abban bízik, hogy az Audi A3 Limousine révén - amelynek árusítása a jövő héten veszi kezdetét - növelni tudja eladásait Európában is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:06 Több helyszínen is kutatást tartott a rendőrség a játékmotorok ügyében
- 20:05 Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen
- 18:56 Lejárt az Alkotmánybíróság elnökének és három alkotmánybírónak a megbízatása
- 16:46 Halálos zuhanás Szegeden: a kormányhivatal épületéről esett le egy munkás
- 14:51 Nem úgy sült el a Tiszát ekéző Magyar Nemzet posztja, ahogy tervezték - az olvasók estek neki a szerzőnek
- 12:42 Háromszor szökött meg az állatkertből a szőrös Houdini - aztán turistaként nézelődött
- 10:38 Közel ötezren álltak az esőben és vártak, hogy megmentsenek egy ötéves kisfiút
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


