Személyautóval ütköztek
Buszbaleset Kapuvárnál - a győri női kosárcsapat klubigazgatója és vezetőedzője életét vesztette
Súlyos közúti balesetet szenvedett a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító autóbusz szombaton Kapuvár és Vitnyéd között. KÉPEK!
2013.09.07 17:24MTIA balesetben egy személyautó ütközött össze a győri együttest szállító busszal, s a kisalfold.hu beszámolója szerint Tapodi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Fűzyt a helyszínen újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba, de annyi vért vesztett, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
A kisalfold.hu úgy tudja, hogy Natasa Kovacevicnek, a győri együttes szerb játékosának a lábát amputálni kellett, a kórházban pedig további három sérültet látnak el, de az ő állapotuk nem életveszélyes. Tapodi Péter korábban a női válogatottnál Rátgéber László szövetségi kapitány mellett másodedző volt, de Győrben vezetőedzőként is dolgozott.
Fűzy hosszú évekig Pécsen dolgozott, előbb Rátgéber László segítője volt, majd már vezetőedzőként 2010-ben bajnokságot nyert a Pécs 2010-zel. Az aranyérem megszerzése után szerződött Győrbe, ahol 2012-ben ért a csúcsra, miután a Magyar Kupát és az NB I-et is megnyerte csapatával.
A legutóbbi szezonban mindkét sorozatban ezüstérmes lett irányításával a csapat. "Ákos 13 évig volt a segédedzőm, és egy évet a válogatottnál is együtt dolgoztunk, Péter pedig három évig volt mellettem a válogatottnál" - nyilatkozta az MTI-nek Rátgéber László.
"Olyan, mintha a testvéreimet vesztettem volna el, együtt jártunk nyaralni, teljesen összenőttünk. Nem tudom felfogni ezt a tragédiát." Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, a városnak és a csapatnak egyaránt nehéz lesz feldolgozni ezt a tragédiát, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak.
"Két igazi sportembert veszítettünk el, akik egész életükben a jó ügy érdekében, a sport és a tehetség ünnepéért dolgoztak, mindezt magas szakmai színvonalon tették. Sosem felejtjük el őket, hiszen a győri kosárlabdasport legfényesebb sikereit köszönhetjük tevékenységüknek." A győriek 16 órától játszottak volna Sopronban, a bajnok és kupagyőztes Uniqa-Euroleasing Sopronnal Krasznai-emlékmérkőzést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


