Kétszemélyes mini, de még kisebb, ha áll
Így könnyű lesz parkolni: összecsukható autót csináltak
Elkészült a prototípusa annak az autónak, amely normál állapotában is igen kis helyet foglal, csupán kétszemélyes a belső tere, de ha még így se fér el, össze lehet csukni.
2013.09.04 16:29ma.huKicsi, halk, környezetbarát - és sokkal könnyebb vele parkolni, mint eddig bármelyik négykerekűvel. Ez az Armadillo-T, a vadonatúj autó, amit dél-koreai mérnökök fejlesztettek ki. Specialitása, hogy megállás után egy gombnyomásra képes a korábbi helyének közel felére összehúzni magát, akár egy becsukódó kagyló, így a teljes hossz, amit elfoglal, csak 165 centi. Igaz, az összecsukódást csak megállás után lehet indítani és mielőtt elindulnánk vele, újra szükség van némi helyre, hogy "kinyíljon" az autó, de a mérnökök szerint még így is jelentősen javítja az autó a parkolási gondokat a különösen zsúfolt távol-keleti térségben.
A tükrök sem jelentenek akadályt, helyettük apró digitális kamerákat helyeztek el az autó külsején, amelyek a műszerfalon elhelyezett síkképernyős kijelzőn mutatják a kocsi oldalát és hátulját. Az önálló parkolást egy smartphone-on keresztül a Windows-alapú rendszer segítségével lehet engedélyezni. Apró fejtörést okozhat ugyanakkor, hogy vásárlás után hova tegyük a csomagokat, arra ugyanis a sofőr és az utas mellett már nem igazán van hely.
További rossz hír, hogy mindezek ellenére sem érdemes megrohanni az autókereskedéseket, nem azért, mert még nem kezdődött el a kocsi tömeges gyártása. Egy ideig úgy tűnik, nem is fogunk nagy számban találkozni a villanyautóval, amelynek prototípusa egyetlen 10 perces töltéssel akár 100 km-t képes megtenni, maximális sebessége pedig 60 km/óra. A kutatóknak a bemutató után vissza kell vonulniuk, hogy tökéletesítsék a járművet, az ugyanis jelen állapotában az alapvető közlekedésbiztonsági kritériumoknak sem felel meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


