Egyelőre nagyon sokkos az állapota
Tömegbaleset: nem tud vallomást tenni a bolgár kamionsofőr - KÉPEK!
A bolgár kamionsofőrt vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság. A döntés azonban nem emelkedett jogerőre, mert a kamionsofőr védője fellebbezett.
2013.09.01 15:04MTIMég nem tett vallomást az a bolgár kamionsofőr, akit az M5-ös autópályán péntek hajnalban történt tömegkarambol okozásával gyanúsítanak - mondta ügyvédje, Irinkov D. Mihály vasárnap délután az MTI-nek.
A kamionsofőr jelenleg sokkos állapotban van, így egyelőre nem képes vallomást tenni - mondta az ügyvéd. Hozzátette: védence még neki sem beszélt arról, hogy mi okozhatta a balesetet. Ezzel együtt a hatóságok is vizsgálják a baleset körülményeit.
A bolgár kamionsofőrt vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság. A döntés azonban nem emelkedett jogerőre, mert a kamionsofőr védője fellebbezett.
Az ügyvéd, Irinkov D. Mihály az MTI-nek azt mondta: két héten belül megszülethet a másodfokú jogerős döntés, s abban bíznak, hogy azzal a bíróság házi őrizetbe helyezi védencét.
Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel azt közölte: a nyomozó hatóság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítja a 26 éves bolgár férfit. Tájékoztatása szerint a kényszerintézkedést a megyei főügyészség indítványa alapján rendelték el, amely szerint a cselekmény tárgyi súlya miatt tartani lehet a gyanúsított szökésétől, jelenléte az eljárásban csak így biztosítható.
A sofőrt, aki maga is könnyebben megsérült, vasárnap reggel kiengedték a kórházból, a tárgyalás a járásbíróságon volt. Az előzetes letartóztatását büntetés-végrehajtási intézményben tölti.
Péntek hajnalban rohant bele a bolgár sofőr kamionjával egy kocsisorba az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 26-os kilométernél, Ócsa és Gyál között. Az ütközés akkora erejű volt, hogy három személyszállító kisbusz és hat személygépkocsi tört össze, némelyik a felismerhetetlenségig.
A balesetben hárman meghaltak, mindhárom halálos áldozat román állampolgár. A mentőszolgálat munkatársai harminc sérültet láttak el, illetve szállítottak kórházba. Péntek éjjel a román légierő gépével a tömegbaleset sérültjei közül 11 román állampolgárt hazaszállítottak.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) vasárnap az MTI megkeresésére azt közölte: kora délutánig a kórházak nem jeleztek változást a sérültek állapotáról. E szerint valamennyien stabil állapotban vannak.
Kapcsolódó írások:
- Ócsai tömegbaleset - előzetesben a bolgár kamionsofőr
- Letartóztathatják az M5-ösön tömegkarambolt okozó bolgár férfit
- Tömegbaleset - 18 román sérült van még kórházban
- Tömegbaleset - őrizetbe veszik a balesetet okozó bolgár sofőrt
- Ócsai tömegbaleset - hat sérült állapota életveszélyes
- Ócsai tömegbaleset - megérkezett a román légierő gépe
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


