Kamionok ütköztek
Elhúzódik a mentés az M1-esen
Elhúzódó mentésre kell számítani az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Tata felé vezető lehajtónál, ahol kamionok ütköztek péntek délután.
2013.08.09 18:08MTI
A helyszínre újabb mentőhelikopter érkezett, a balesetben megsérült három embert elszállították. Mindkét oldalon sávzárást rendeltek el, emiatt torlódás alakult ki.
Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: egy Győr felé haladó kamion átszakította a két pályát elválasztó szalagkorlátot, majd fejtetőre állt. A járműbe belerohant egy Budapest felé haladó kisebb tehergépkocsi, egy másik pedig az árokba hajtott.
A balesetben a teherautók vezetői sérültek meg, a sérülteket mostanra elszállították. Stolczenberger Klára megyei katasztrófavédelmi szóvivő azt közölte, hogy a balesetben három ember sérült meg, a helyszínen elhúzódó mentésre kell számítani. Tájékoztatása szerint a szalagkorlátot átszakító teherautó vasanyagot szállított.
A rendőrség honlapján az olvasható, hogy az M1-es autópálya érintett szakaszán Budapest irányában teljes útzár van érvényben, a Győr felé vezető irányban csak a leállósáv járható. Az Állami Autópálya-kezelő a honlapján azt írja, a lezárás miatt torlódás alakult ki.
Érdemes az 1-es főúton kerülni; Budapest felé Komárom és Tatabánya, Hegyeshalom felé Tatabánya és Tata csomópontok között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


