Le a benzinnel!
Menet közben tölti fel a járművet az út
Elektromos járműveket menet közben, vezeték nélkül feltöltő utat adtak át a forgalomnak Dél-Koreában, az egyelőre 12 kilométer hosszú út fejlesztői szerint a maga nemében páratlan a világon.
2013.08.08 13:58MTI
Felvillanyozó lehetőség
Az új technológiával a megfelelő töltőberendezéssel felszerelt járműveknek nem kell megállniuk, hogy feltöltsék akkumulátorukat, és lehetővé válik az is, hogy a jelenleginél kisebb akkumulátorokat építsenek be az elektromos járművekbe.
A kelet-ázsiai országban eddig két autóbuszt láttak el ezzel a technológiával, és 2015-ig 10 továbbit szerelnek fel vele.
A buszok a Dél-Korea déli részén fekvő Gumi városának vasútállomásától a város egyik körzetéig közlekednek. A járművek aljához erősített berendezések egy mágneses rezonancián alapuló technológia (SMFR) alkalmazásával kapják az elektromos áramot az útban lefektetett kábelekből. Ezek a kábelek elektromágneses mezőket generálnak, amelyeket a berendezésben lévő tekercs felvesz és árammá alakít. A vevőberendezés az út felszíne fölött 17 centiméterre lehet, 20 kHZ és 100 kW (136 lóerő) elektromos áramot kap - közölték a kutatók.
Tong-Ho Csó, a dél-koreai tudományos és technológiai intézet (KAIST) által kifejlesztett projekt vezetője szerint ez fordulópontot jelent online elektromos jármű (OLEV) programjuk számára, amely így szélesebb körben elfogadottá válhat a tömegközlekedésben.
A BBC hírportálja által idézett másik közlekedési szakember azonban arra figyelmeztet, hogy a speciális berendezés költségei miatt ez a technológia kevésbé praktikus, mint más elektromos közlekedési lehetőségek, például a vezeték nélküli akkumulátorfeltöltés egy adott helyen vagy elektromos felsővezeték használata.
Paul Nieuwenhuis, a Cardiffi Egyetem gépkocsiipari központjának munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológiában rengeteg lehetőség rejlik a közösségi közlekedés terén, de a személygépkocsik számára az összes út felszerelése a technológiával megfizethetetlen.
Bár a dél-koreai az első olyan működő rendszer, amelyben a járműveket menet közben, vezeték nélkül töltik, más elektromos buszfeltöltő rendszerek léteznek már a világon. Az olaszországi Torinóban és a hollandiai Utrechtben szintén felszereltek vezeték nélküli töltőberendezéseket néhány buszmegállóban, amelyek lehetővé teszik a járművek felöltését egy-egy rövid megállással. Az amerikai Utah-i Állami Egyetemen tesztelik egy hasonló busz prototípusát, amely szintén az útból nyeri az "üzemanyagot", de csak megállókban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


