Egyre fontosabb a "zöld" kérdés
Bizottsági kezdeményezés a környezet barát közlekedés érdekében
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta "Környezetbarátabb közlekedés" című kezdeményezés-csomagját, amelynek célja, hogy a közlekedés ára jobban tükrözze a társadalmat terhelő valós költségeket.
2008.07.09 12:08MTIAz egyik javaslat lehetővé teszi, hogy a tagállamok hatékonyabb, a környezeti hatásokat jobban figyelembe vevő úthasználati díjakat szabjanak ki a tehergépjárművekre, és az így befolyó összegeket a közlekedés okozta környezeti hatások csökkentésére, az utak túlterheltségének mérséklésére fordítsák. Az intézkedéscsomag a vasúti zaj csökkentését is előirányozza.
"A kezdeményezés-csomag célja a környezetszennyezés és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint annak biztosítása, hogy a környezeti károkért ne az adófizetők fizessenek, hanem az, aki a károkat okozza" - mondta Antonio Tajani, az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke. A brüsszeli bizottság arra számít, hogy a kezdeményezések eredményeképpen környezetbarátabbá válik a közlekedés, csökkennek a különféle kibocsátások, 8 százalékkal mérséklődik a tehergépjárművek üzemanyag-fogyasztása, és valamennyi közlekedő számára érzékelhető lesz az utak túlzsúfoltságának csökkenése.
A stratégia kulcsfontosságú részét képezi a nehéz tehergépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló irányelv (az "euromatrica-irányelv") módosítását célzó javaslat. Ez lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy az úthasználati díjakat a közlekedésből származó levegő- és zajszennyezés, valamint a csúcsforgalmi időszakokban tapasztalható torlódások mértéke alapján határozzák meg, és eszerint differenciálják. Ily módon a teherfuvarozási ágazat szereplőit arra ösztönöznék, hogy járműállományukat környezetbarátabb járművekkel váltsák fel, illetve körültekintőbben hozzák meg logisztikai döntéseiket és válasszák meg járműveik útvonalát.
A díjak beszedéséhez elektronikus rendszereket kell használni, és a keletkező bevételeket a közlekedés okozta káros hatások enyhítésére - így például a tisztább és jobb energiahatékonyságú járművekkel kapcsolatos kutatási-fejlesztési tevékenységre - kell fordítani. A közlekedés járulékos költségeinek kiszámítása közös módszer alapján történne. Az euromatrica-irányelv módosítása - az együttdöntési eljárás keretében - most az Európai Parlament és a tagállami kormányokat képviselő Tanács elé kerül vitára. A meglévő vasúti járműállomány zajkibocsátásának csökkentéséről szóló közlemény a tehervonatok zajkibocsátásának 50 százalékos csökkentéséhez szükséges lépéseket határozza meg.
Ezen lépéseknek köszönhetően 2014-re 16 millió polgár élvezhetné szerte az Európai Unióban a vasúti zajszennyezés érezhető csökkenését. A gondot jelenleg elsősorban a korszerűtlen teherkocsik jelentik, ezért év végéig az Európai Bizottság javaslatot tesz a pályahasználati díjakra vonatkozó uniós szabályok módosítására, amely révén elérhető, hogy a teherkocsik többségét alacsony zajkibocsátású fékekkel szereljék fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


