Kezdeti nehézségek után
E-útdíj: folyamatos a forgalom a határátkelőkön
A hétfői nehézségek után kedden már rendben működött az e-útdíj rendszere, és a határátkelőkön is folyamatos a forgalom.
2013.07.02 18:29MTI
Fotó: MTI
Erről az e-útdíj szakmai projektszóvivője a röszkei autópálya-határátkelőn kedden tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Kibédi-Varga Lajos hangsúlyozta: minden probléma megoldódott, a fogalom, zavartalan. "Minden nagy rendszer indulása okozhat nehézségeket, emellett az informatikai rendszert egy külső támadás érte, amit az informatikusok sikeresen elhárítottak. Emiatt tegnap voltak kisebb üzemszünetek, azóta azonban stabilizálódott a helyzet, és beállt az üzemszerű működés" - mondta.
A legfrissebb adatok szerint a forgalmi fennakadások megszűntek a határállomásokon is, ahol hétfő reggelre több kilométeres sorokban torlódtak fel a belépésre érkező kamionok. Kedden az értékesítési pontokon és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban meg lehet vásárolni a viszonylati jegyeket, fedélzeti eszközzel történő önbevalláshoz pedig fel lehet tölteni a folyószámla egyenleget - tette hozzá.
Az illetékes szóvivő elmondta: jelenlegi adataik szerint 17 900 regisztrált ügyfelük van. Emellett 68 500 járművet és 10 600 fedélzeti eszközt rögzítettek rendszerükbe eddig. Röszkén a sajtótájékoztatóval egy időben több segítő is dolgozott a határátkelőn. A kamionosok tőlük kaphatnak információkat az útdíjjal kapcsolatban.
Az egyik szerb kamionos az MTI-nek azt mondta, érthető az útdíj bevezetése, és jó, hogy vannak segítők a határátkelőn, akik tájékoztatják az utazókat, de talán több ember kellene, aki a kamionosok anyanyelvén tudna információval szolgálni.
Egy magyar kamionos, Kovács Tamás arról beszélt: még nem tudja, hogyan működik pontosan a rendszer, de sokan a némethez hasonlítják. Ha azonban megismerik a működését, nem lehet probléma. Tudomása szerint egy Röszke-Hegyeshalom út mintegy 30 ezer forintba kerül. Szerinte a tranzitforgalomra ez hatással lehet, hiszen azoknak, akik eddig átutazásra - akár kis kerülővel is - használták a magyar utakat, már nem fogja megérni erre jönni, hiszen nem lesz olcsóbb a környező országoknál.
A mintegy 6500 kilométernyi magyarországi úthálózaton érvényes elektronikus fizetési rendszerben a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművek után kell a megtett úttal arányos díjat fizetni e hónap 1-jétől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


