Árvíz
Újra járhatóvá vált a Kisorosziba vezető út
A dunai árhullám levonulása után a szakemberek napokon át dolgoztak, hogy az utat teljes szélességében meg lehessen nyitni.
2013.06.18 20:04MTI
Fotó: MTI
Kedd este hat órától hivatalosan is megnyitották a forgalom előtt a Kisorosziba vezető utat, amelyen azonban súly- és sebességkorlátozás van - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.
Pécsi Norbert Sándor elmondta, hogy az út állapota miatt biztonsági okokból 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek nem közlekedhetnek a 1113-as mellékúton, a maximális sebesség pedig 40 kilométer/óra.
A szóvivő hozzátette, hogy a dunai árhullám levonulása után a szakemberek napokon át dolgoztak, hogy az utat teljes szélességében meg lehessen nyitni. Ezzel Pest megyében valamennyi, az űrvíz miatt elrendelt fél- és teljes pályás útzár megszűnt.
A 2-es úton Dunakeszinél a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek azonban egyelőre nem közlekedhetnek - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


