Megcsúszott egy út
Károlytáró megközelíthetetlenné válhat!
Az intenzív csapadék hatására mintegy 60 centiméterrel csúszott, süllyedt meg az út, és a folyamat egyre gyorsul.
2013.04.10 15:27MTIMegközelíthetetlenné válhat egy településrész, a Gyöngyösoroszihoz tartozó Károlytáró, mert megcsúszott, így balesetveszélyessé vált az oda vezető egyetlen közút. A Heves Megyei Védelmi Bizottság terveket dolgozott ki az út kiváltására - közölte a bizottság elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Egerben.
Horváth László azt mondta: ha az út lezárására kényszerülnek, akkor elszigetelődhet Károlytáró 63 lakója, vészhelyzetben se a mentők, se a rendőrség, se a tűzoltók nem tudnak bejutni a falutól mintegy 8 kilométerre található területre, illetve élelmiszerbolt sem működik a településrészen.
Végső esetben biztosítják a megfelelő közlekedési eszközöket, akár a honvédség eszközeinek bevetésével is, illetve a legkésőbb jövő hétfőre elkészülhet a 100 méteres szakaszt kiváltó úgynevezett vendégút - tette hozzá.
A védelmi bizottsági elnök elmondta, hogy az intenzív csapadék hatására mintegy 60 centiméterrel csúszott, süllyedt meg az út, és a folyamat egyre gyorsul, vagyis bármikor szükségessé válhat a lezárás. Jelenleg fél pályán, súly-, időszaki és célforgalmi korlátozás mellett használható a szakasz, ám sokáig nem halogatható a forgalom kizárása - fűzte hozzá.
Közlése szerint a volt gyöngyösoroszi színesfémbánya rekultivációját végző Mecsek-Öko Zrt. felajánlotta, hogy saját költségén megépíti a vendégutat az út menti hegyoldal átvágásával. Ugyanakkor a helyzetet nehezíti, hogy a kiszemelt terület magántulajdonban van, Natura 2000-es védettség alatt áll, illetve a tervezés és az engedélyeztetés időt igényel.
Ha a terv végrehajtása nem sikerül, akkor gépkocsik számára is járhatóvá teszik a Bagolyirtás településrész felől Károlytáróba vezető utat.
A tervezett útszakasz megvalósítási költségeit 60-80 millió forintra becsülik a szakemberek - mondta Horváth László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06