Jön az újabb árhullám
Havazás miatt kamionok akadtak el Zalában
A hétvégi árhullám még le sem vonult, miközben az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt újból emelkedik a vízszint a zalai vízfolyásokon.
2013.04.03 08:22MTITormaföldénél rézsűcsúszást okozott a felázott talaj, a havazás miatt kamionok akadtak el - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán az MTI-vel.
A Zala folyón három napja kialakult árhullám jelenleg az alsó szakaszon tart, harmadfokú árvízvédelmi készültség mellett. Zalaapátinál szerda reggel 394 centiméteren volt a folyó vízállása, ami a vízügyi honlap adatai szerint 30 centiméterrel kisebb a valaha mért legmagasabb értéknél.
A Zala felső szakaszánál, Zalalövőnél - ahol vasárnap tetőzött a folyó -, az apadás után kedd déltől újabb ötven centiméteres vízszintemelkedéssel, ismét árhullám indult a folyón. Az áradás mellett az is gondot okoz Zalában, hogy a kedden kezdődött esőzés szerda hajnalban intenzív havazásba fordult, néhol erős széllökésekkel kísérve. A hajnali óráktól 5-10 centiméter hó hullott a megyében, a főutak latyako
sak, a mellékutak hókásásak vagy havasak. A megyében több helyről érkezett már jelzés elakadt kamionok, illetve árokba csúszott tehergépkocsik mentése miatt. A katasztrófavédelem arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy Tormafölde belterületén több mint egy kilométer hosszan le kellett zárni egy útszakaszt rézsűcsúszás miatt.
A jelentős mennyiségű csapadéktól az út melletti partoldal jelentősen megcsúszott, az ott lévő fák gyökérzete meglazult és ez nagyban veszélyezteti a közút forgalmát. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. azt közölte: Zalában az áradások miatt három útszakasz továbbra is zárva van a járműforgalom elől, így nem lehet közlekedni Lentiben és Kerkaszentkirályon egy-egy bekötőúton, valamint a Kerkateskánd és Szécsisziget közötti úton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


