"Nincs szükség ilyesmire"
Ecclestone szerint Vettel többé nem számíthat Webberre
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája a továbbiakban nem számíthat majd csapattársa, Mark Webber segítségére a vasárnapi Malajziai Nagydíjon történtek miatt.
2013.03.26 10:33MTIA szepangi futamon a 25 esztendős Vettel annak ellenére előzte meg Webbert néhány körrel a leintés előtt, hogy az istálló vezetői a boxból arra utasították, maradjon a második helyen.
A GP-t Vettel nyerte, Webber második lett, míg a harmadik pozícióban Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája ért célba úgy, hogy mögötte haladó csapattársának, Nico Rosbergnek a csapatfőnök Ross Brawn nem engedélyezte az előzést.
"Talán elérkezik még az a pont, amikor Vettelnek jól jön majd Mark támogatása, de nem hiszem, hogy az ausztrál ezek után segíteni fog neki" - vélekedett a történtekről Ecclestone a The Telegraph című napilap keddi számában.
A brit üzletember nemtetszésének adott hangot, amiért a Forma-1-es idénynek már a második futamán vihart kavart a csapatutasítás. "A vb korai szakaszában nincs szükség az ilyesmire, mindegy, hogy melyik istállóról beszélünk" - mondta Ecclestone, aki ugyanakkor élesen kritizálta a Mercedes vezetőit.
A Forma-1 ura úgy fogalmazott, csalódott volt azért, mert Rosberget nem engedték előzni, Ross Brawn döntését pedig egyenesen ostobának nevezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


