24 óra
Óránként több mint egy baleset történt az elmúlt napon
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 26 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, történt egy halálos kimenetelű közlekedési baleset is.
2013.03.25 07:40MTIAz Országos Rendőr-főkapitányság hétfő reggeli közlése szerint tíz baleset súlyos, 15 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a rendőrség közleményében.
A rendőrök összesen 233 személyt fogtak el, ebből 36 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján; 176 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
Összesen 394 személyt állítottak elő, 78-at bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 90 esetben történt.
Az elmúlt 24 órában három kihűléses haláleset jutott a rendőrség tudomására.
A határrendészeti eseményeket összesítve: 89 főt tiltott határátlépés, öt személyt közokirat-hamisítás miatt fogtak el a rendőrök. Négy emberrel szemben - elfogásukat követően - embercsempészés miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


