Havazás
Szinte járhatatlan az M1-es Komárom-Esztergom megyei szakasza
Az M1-es autópályán Győr felé, a 34-es kilométerszelvénynél továbbra is áll a forgalom egy keresztbefordult kamion miatt.
2013.03.14 22:42MTISzintén Győr felé, a 83-84-es szelvények között hótorlaszt emelt a szél, ezért Tatáig áll a forgalom - tájékoztatta csütörtök este a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
A sajtószolgálat közölte: Győr felé, a 99-es kilométernél is elakadt egy kamion, emiatt szintén áll a forgalom. A Budapest felé vezető oldalon Tatabánya-Újvárosnál három kamion akadt el, a forgalmat az 1-es számú útra terelik. A 13-as számú főút lezárása miatt az autópályáról nem lehajtani Komárom felé és ugyanitt felhajtani Budapest irányába.
Az M1-es autópályán a tehergépjárművek és a személygépkocsik mindkét oldalon a 43-as, az 54-es, az 57-es és a 64-es kilométerszelvényben lévő parkolókban állhatnak meg, ahol ételt és italt tudnak vásárolni, és illemhely is a rendelkezésükre áll - tették hozzá.
Kisigmándon a faluházban, Nagyigmándon az általános iskolában és Komáromban a Beőthy út 3. szám alatt pihenőhelyet rendeztek be azoknak, akik nem tudtak hazajutni.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt kéri, hogy senki ne induljon útnak.
Kapcsolódó írások:
- Már 9 település elérhetetlen Veszprém megyében
- Kisbaba és inzulinos beteg is van az elakadt buszon - katonákat vetettek be
- Autók rekedtek a hó fogságába Sármellék közelében
- Díjtalanul vehető igénybe az M3-as autópálya borsodi szakasza
- Veszprémi katasztrófavédelem: tartsák benn a cégek a délutános műszakot!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


