Havazás
Már csak 15 út járhatatlan hóátfúvás miatt
Már csak 15 alsóbbrendű út járhatatlan a hóátfúvások miatt, a magyar közút folyamatosan szabadítja fel a lezárt utakat - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek reggel.
2013.02.15 07:54MTIA Magyar Közút Nonprofit Zrt. éjszaka és hajnalban is folyamatosan takarította a havat, így a korábban hófúvások miatt lezárt 72 alsóbbrendű útszakaszból 57-et sikerült kora reggelre felszabadítani.
Jelenleg Zala megyében öt, Vasban öt, Győr-Moson-Sopron megyében három, Somogyban és Veszprém megyében pedig egy-egy mellékúton van teljes útzár.
A Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyei üzemmérnökségek továbbra is nagy erőkkel, a bérelt munkagépekkel kiegészülve dolgoznak a hófúvások utolsó nyomainak eltüntetésén, a kora reggeli órákban, az 5 órai összesítés idején több mint 140 munkagép dolgozott az utakon.
A közlekedési feltételek sokat javultak a nyugat-magyarországi területeken a csütörtök reggeli állapotokhoz képest, ugyanakkor még pénteken is lehetnek olyan szakaszok, ahol téliesebb útviszonyokra kell számítani, ezért a Magyar Közút arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel és óvatosabban vezessenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


