Öt halálos áldozatot követelő autóbaleset
Karcagi baleset - meghosszabbították a sofőr előzetes letartóztatását
Az ügyészség indítványára a Szolnoki Járásbíróság csütörtökön három hónappal meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a moldovai állampolgárságú férfinak, aki a 4-es úton, Karcagnál január 6-án történt öt halálos áldozatot követelő autóbaleset feltételezett okozója.
2013.02.07 17:54MTIMint a bíróság megállapította, V. Mihail szabadon bocsátása esetén a szökés, elrejtőzés veszélye állna fenn, miután nincs állandó lakó-, illetve tartózkodási helye Magyarországon. A bíróság e döntése előtt elutasította a gyanúsított kérelmét, hogy óvadék ellenében bocsássák szabadon. A gyanúsított fellebbezett, így ügye a Szolnoki Törvényszék elé kerül.
A Szolnoki Járásbíróság január 8-án helyezte egy hónapra előzetes letartóztatásba a 24 éves moldovai férfit.
Január 6-án reggel Karcag közelében, a 4-es út 164-es kilométerénél két személygépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A helyszínen három férfi és egy nő halt meg, az autóban velük tartózkodó csecsemőt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte a debreceni Kenézy kórházba, de az életét nem sikerült megmenteni.
A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője akkor elmondta: egy francia rendszámú terepjáró, amelyet a moldovai férfi vezetett, Debrecen felé haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, és frontálisan összeütközött a szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval. A terepjáróban ülő három ember egyike sem sérült meg.
A balesetben a Hargita megyei Csíkszentgyörgyről származó, évek óta Magyarországon élő testvérpár, valamint egyikük felesége és gyermeke, továbbá egy - szintén székelyföldi - szomszédjuk vesztette életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


