Már elavultak
Megújítja az aluljárók utastájékoztatását a BKK
Megújítja az aluljárók utastájékoztatási rendszerét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután az Ecseri úti metrómegállóban kipróbált új táblákat pozitívan fogadták az utasok.
2013.02.01 18:23MTIAz utastájékoztatási elemek a BKK tájékoztatása szerint elavultak, az információk frissítése rendszertelen volt, ezért döntöttek a megújítás mellett. A 3-as metróvonal Ecseri úti állomásán korábban elhelyezték az új táblákat, amelyeket az utasok pozitívan fogadtak - olvasható a közleményben.
A korábbi narancssárga helyett sötétkék alapú, nagyobb táblákat a beérkezett visszajelzések alapján 65 százalék találta jobbnak a korábbinál. Több hasznos javaslatot is kapott a BKK, így a táblákon északra tájolják majd a térképeket, jelzik az akadálymentes kijáratot és a pótlóbuszok állandó fel- és leszállóhelyeit.
Jelezték továbbá, hogy a burkolati jelek felfestése az aluljárókban, vagy a házszámok relatív jelzése a térképeken a megvalósíthatóságtól függően ugyancsak megjelennek majd az utastájékoztatási elemek között. További újdonság, hogy az aluljárók kijáratait betűk jelölik. Az eligazodást segíti a környezeti térkép is, amely minden aluljáróban megtalálható lesz.
A tájékoztató elemek sötétkék, a rajtuk megjelenő szövegek, elsősorban a közterületek nevei pedig fehérek, a megjelenő piktogramok pedig az adott közlekedési ágazat színét viselik. A BKK még ebben az évben megkezdi a fontosabb aluljárókban a táblák cseréjét, az Ecseri úti aluljáró után az Örs vezér terén folytatják a cserét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


