Pénzzavar
Kínaiak mentik a londoni taxikat
Megmenekültek a legendás londoni taxik, miután egy kínai autógyár teljes egészében átvette a régies vonalvezetésű járművek pénzzavarba került gyártóját.
2013.02.01 14:07MTIA kínai Geely autógyár alig több mint 11 millió fontsterlinget, vagyis körülbelül 3,7 milliárd forintot adott a Manganese Bronze Holdings-ért (MBH), amelyben korábban már 20 százalékos részesedést szerzett. A társaság 2007 óta nem termelt nyereséget, és tavaly tovább gyengült a pénzügyi helyzete, miután egy biztonsági probléma miatt 400 kocsit kellett visszahívni. A vállalatot tavaly október óta csődgondnok irányítja.
Az MBH megvásárlásával biztosítottá vált az Egyesült Királyság emblematikus járművének jövőbeni gyártása - áll az üzletről kiadott közleményben, amelyből kiderül: a megállapodást a tárgyalásokkal 2012 óta megbízott PricewaterhouseCoopersszel (PwC) kötötte meg a Geely UK Limited. Utóbbi a Volvo Cars-t is felvásárló Zhejiang Geely Holding Group leányvállalata.
A vásárlás a teljes vagyonra vonatkozik, a gyártósorra, a berendezésekre, szerszámokra és a kapcsolódó szellemi tulajdonjogokra, a márkanevekre és az üzleti kapcsolatokra. A kínai vállalat megszerezte az MBH-vel korábban Sanghajban közösen alapított vegyesvállalatuknak az MBH kezében lévő 48 százalékos tulajdoni hányadát is, az el nem adott autókkal.
A Geely sajtóközleménye szerint a vállalat folytatni kívánja a TX4-es taxik gyártást, a már meglévő Coventry városi üzemben, a jelenlegi munkavállalók lehető legtöbbjének alkalmazásával, és az üzleti lehetőségek függvényében növelni szeretnék a létszámot. A vevők célja, hogy "a régi alapokon a cég hosszú távon, a kereskedelmi lehetőségek kihasználásával nyereségesen működjön".
Li Sufu, az anyavállat elnöke a vásárlással kapcsolatban kifejezte örömét és cége eltökéltségét arra, hogy visszaállítsa a sikerét "ennek a totemisztikus márkának, amelyet ismernek, elismernek és csodálnak a világ minden táján". Boris Johnson, London polgármestere szintén azt nyilatkozta, hogy örül, amiért a Geely biztosította London egyik szimbólumának, a London Taxi Company-nak a jövőjét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


