Hét kilométeren belül
Négy baleset az M5-ösön egy óra alatt
Négy baleset is történt egy óra alatt és hét kilométeren belül szombat délelőtt az M5-ös autópálya Pest megyei szakaszának főváros felé tartó oldalán.
2013.01.05 12:40MTIBeluzsárné Belicza Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az első baleset 11 órakor történt a 21-es és a 20-as kilométer között, ahol három személyautó és egy kamion ütközött össze. A balesetben többen is megsérültek, őket a mentők elszállították.
Fél órával később az előbbi helyszíntől ötszáz méterre karambolozott több személyautó, itt csak anyagi kár keletkezett - közölte a szóvivő. Ezt követően újabb két baleset történt az autópályán: 11 óra 45 perckor a 25-ös kilométernél ütköztek személykocsik, majd néhány perccel ezután két kilométerrel odébb, a 27-es szelvénynél karambolozott több autó - folytatta a sort Beluzsárné Belicza Andrea, hozzátéve, hogy mindkét helyszínen csak anyagi kár keletkezett.
A rendőrség arra kéri az autópályán közlekedőket, hogy aki teheti, Újhartyánnál vagy Ócsánál térjen át a sztrádáról az 5-ös számú főútra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


