Ungváron
Átadták a húszezredik magyar biometrikus kishatárforgalmi engedélyt
Ünnepélyes keretek között adták át a húszezredik, biometrikus formátumban készült kishatárforgalmi engedélyt csütörtökön Ungváron, Magyarország főkonzulátusán.
2012.12.27 16:46MTIAz úti okmány átadása alkalmából Bacskai József ungvári magyar főkonzul hangsúlyozta, hogy Magyarország és Ukrajna öt éve írta alá a kishatárforgalmi megállapodást, amely nagyon sikeresnek bizonyult. Hozzátette: az ungvári magyar főkonzulátus – az Európai Unióban elsőként – egy évvel ezelőtt kezdte el a biometrikus adatokat tartalmazó kishatárforgalmi engedélyek kiadását a magyar határ menti 50 kilométeres sávban élő kárpátaljai ukrán állampolgároknak.
A kezdeti szkepticizmus ellenére nagyon sokan igényelték a magyar határ átlépésére feljogosító okmányt, amit az is bizonyít, hogy egy év alatt rekordszámban, 20 ezren kapták azt meg, szemben az egy évvel korábbi 12,8 ezerrel – fogalmazott a diplomata. A húszezredik biometrikus kishatárforgalmi engedélyt Andrejcsik Magdolna ungvári nyugdíjas vette át. Bacskai József a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a biometrikus kishatárforgalmi engedélyek azért népszerűek a kárpátaljai lakosok körében, mert gyors határátlépést biztosítanak, és nem kerül pecsét az útlevélbe.
A főkonzul szerint a kárpátaljai utasok törvénytisztelők, csak a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét keresik fel a kishatárforgalom keretében. A magyar-ukrán kishatárforgalmi megállapodás Kárpátalján 300, Magyarországon pedig mintegy 200 települést érint – mondta a diplomata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06